A régi Csillagok háborúja-rajongók körében határozott véleményként van jelen, hogy a legjobb Star Wars-szinkronnak A Birodalom visszavágé nevezhető. Méghozzá a legelső: ami az 1981-es magyarországi premierre készült, valamikor az év elején vagy netán előző év során.* A Darth Vader személyiségének rendkívül összetett voltát kiválóan visszadó hang Nagy Attiláé volt, Han Solo természetének vagány oldalát Téri Sándor orgánuma idézte fel, és a főhős Luke Skywalker tekintetében is talán a legjobb megoldást sikerült megtalálnia a szinkronrendezőnek Szatmári György személyében. Az akkor pályája legelején járó, de tévészereplés révén korántsem ismeretlen fiatal aktor hanghordozása által Luke-ot olyan oldaláról ismerhettük meg, amire a későbbi szinkron(ok) kevesebb figyelmet fordítottak: hogy nem egy szimpla kalandfilm-figura, nem egy ügyes és bátor vidéki srác, nem csak egy szuperpilóta és bajvívóbajnok - hanem egy érzékeny lelkű fiatalember, akinek valami nagy feladatot rendelt a sors, aki efelett kész tépelődni, majd az embert próbáló kihívásnak megfelelő döntéseket meghozni, lépéseket megtenni. Akiről elhihető, hogy egy új világrend, egy boldogítóbb társadalmi rend szellemi atyamestere, új nemzedékek tanítója lesz később.

A fenti méltatás tehát Szatmári Györgyöt illeti, aki, mint mondtuk, azidőtájt már arcról-hangról ismerős lehetett a tévénézőknek, különösen a gyerekeknek: főiskolás társával, Moravecz Leventével együtt szerepeltek néhány éve át a 'Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok' című ifjúsági műsor vezetőiként. És a főiskola második felétől szinkronizálni is gyakran járt. Az egyik felkérés 1980 táján egy új amerikai sci-fire szólt...

Szatmári György immár negyedik éve a Miskolci Nemzeti Színházban játszik, itt értük el, s miután barátságosan fogadta megkeresésünket, szívesen válaszolt a Csillagok háborújával, negyedszázaddal ezelőtti pályakezdésével kapcsolatos kérdéseinkre. Az interjú itt olvasható írott változatában megtartottuk a személyes beszélgetés során használt tegező beszédmódot.

- Tudod, miért nem tűnt akkor jelentősnek ez? Fiatal színészként sokat szinkronizáltunk. Egyetlen stúdió volt akkoriban. Nem iparszerűen ment még a szinkron, mint manapság. Megadtak neki azt a... valami tiszteletet. Úgy ment, hogy kihívtak a stúdióba, megnéztük együtt az adott filmet.

- Na, de min múlt, hogy kit hívtak? Mindenki szinkronizált?

- Szerintem erre születni kell. Ez egy speciális színészi munka. Nem mond igazat az a kolléga - tudom, vannak ilyenek -, akik leszólják, azt állítják, számukra nem jelenthet kihívást és dicsőséget egy jól megcsinált szinkron. Én magam most már hetedik éve szinkronszövegeket is írok. Például a Duna TV-n megy a Scooter című ifjúsági kalandfilmsorozat: azt. Véletlenül kerültem ebbe, akkoriban, amikor bejött a dél-amerikai szappanopera-szériák dömpingje, kérdezték, nem akarok-e beszállni. Persze, nekem angolból kellett magyarra fordítani.

- Térjünk azért még vissza 1981-be...

- Emlékszem jól. Dr. Márkus Éva volt a szinkronrendező. Hogy láttam-e már addigra az első részt a moziban, abban nem vagyok biztos. Akkora őrület akkor még nem volt körülötte, mint később és manapság. De most, hogy beszélgetünk róla, visszatérnek az emlékek. Emlékszem a hangulatra. A Pannónia 1-es stúdiójában zajlott. Egy nagy vásznon ment a film. Ott láttuk azokat az elképesztő felvételeket. Meglehetősen izgultam is, többször kellett egy-egy mondatot emiatt újravenni, mert elrontottam.

- Már a filmek eredeti amerikai szereplői is sokat panaszkodtak anno - legalábbis a későbbi visszaemlékezéseik szerint -, hogy a Star Wars forgatókönyve televolt nyakatekert, nehezen kimondható mondatokkal, amikbe majd' beletört a nyelvük...

- Nyakatekert? Így volt, a magyar szöveggel is. A hazai szinkron ilyen szempontból nem volt se jobb, se rosszabb. Ezen túlmenően azonban nem volt semmilyen szempontból sem különleges feladat: egy film volt a sok közül, amit akkoriban csináltunk. Számomra még azért volt érdekes, mert fiatal lévén viszonylag új voltam, az idősebb színészkollégákkal még nem lehetett olyan közvetlen a viszonyom. Bementem, ideges voltam, rengeteg technikai kifejezést kellett használni, amiket nehéz volt kimondani, megjegyezni. Pár napig tartott a szinkron elkészítése, nem voltak különösebb gondok. Akkoriban Debrecenben játszottam színpadon, így nemigen érzékeltem a dolog utóéletét, arra nem volt rálátásom.

- Ha nem is biztos, hogy Luke Skywalker, pontosabban a hangja nyomán minden mozinéző megjegyezte a nevedet, a tévében sokat láthattak.

- Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok - ez volt a műsor címe, amiben Moravetz Leventével szerepeltünk. Két éven át ment, akkor egyik napról a másikra levették műsorról; sajnáltam. A pályám tévés része szerencsétlenül alakult. De engem amúgy is mindig zavart a népszerűség, az, hogy egy színészt felismernek az utcán. Egerben például, ahol 1987-től dolgoztam, borzasztóan zavart, hogy nem tudok egy cukrászdába beülni, anélkül, hogy megszólítanának. A színházon kívül civil szeretek lenni. Mint említettem, Debrecenben kezdtem, voltam a Radnótinál, most meg Miskolcon. Ide Halasi Imre igazgató hívott, az elmúlt három évben vendég voltam, idén már a társulat rendes tagja. A nyolcvanas években viszont az még úgy ment, hogy az embert kiválasztották, hova kerüljön. Tősgyökeres pesti gyerekként kerültem vidékre.

- Eltelt több mint két évtized. Azóta kezdőből befutott színész lettél (bármennyire is meglepő erről kívülállóként hallani, de Szatmári György a most zajló évadban például két olyan szerepet is alakít Miskolcon, amit a laikus nagyközönség óhatatlanul idősebb karakterekhez társít: az öregembert a Valahol Európában című musicalben, és a Patást az Indul a bakterházban - a szerk.), és időközben A Birodalom visszavágot is nemhogy egy, de több folytatás követte, az utóbbiak már napjainkban. Hogyan élted ezt meg, jelent-e manapság valamit számodra ez a film?

- Megmondom őszintén: nem. Elvették a kedvem az említett folytatások. Tudom én is, hogy valaha a Csillagok háborúja etalon volt, de mára átment valami 'technokrata baromságba', ahol a szereplők elképesztő dolgokat beszélnek... Mikor a tizenegy éves fiammal pár éve megnéztük a következő részt (alighanem A klónok támadására gondol - a szerk.), azt láttuk, hogy mindenféle ugrándozás folyik, és hülyeségeket beszélnek. Aztán előkerült a szerelmi téma... a fiam azt mondta, ez unalmas, menjünk. Kijöttünk a moziból... Nem vagyok a Star Warsnak nagy rajongója, úgyhogy nem tudom megmondani, mi hiányzott az új részekből. Talán a lelke... A fiammal az elmúlt években megnéztük A gyűrűk urát, a Harry Pottert, olvastuk is, azok jobban tetszettek.

- Az iméntieket nem fogják igazán örömmel telten fogadni olvasóink, úgyhogy kötelességem direkt módon rákérdezni: előfordult-e, hogy a Csillagok háborújához való személyes szakmai kapcsolatod valami jót, valami kellemes élményt hozott számodra a későbbiekben?

- Volt jó élményem. Amikor 1990-ben kimentem Amerikába, és úgy voltam vele, hogy nem is jövök vissza. Van ilyen: az ember úgy érzi, új életet kell kezdenie. Angliába készültem, de Amerika lett belőle, egy barátom révén. Három-négy hónap volt, nem bírtam tovább. Mikor visszajöttem, egy ideig csak európai regényeket olvastam! Szóval kint elkeveredtem egy magán-színiiskolába. Magam korabeli srác oktatott benne. Egyszer a diákok közül három lánnyal meg egy Puerto Rico-i sráccal beszélgettem. Kérdezgettek magamról, kiderült, otthon színész vagyok. Mit játszottam? Moliére, Shakespeare - és eszembe jutott, mondom, én voltam Luke Skywalker hangja. Erre felkapták a fejüket. Hogy beszéltem? Hát így. Az nem lehet - mondják -, Mark Hamillnak nem ilyen a hangja! De onnantól el voltam fogadva...

Az interjút készítette: Beba-1